A harcsázás zsinórigénye egészen speciális a hazai horgászmódszerek közt: itt a finomításnak nem igazán van helye, már csak azért sem, mert a harcsahorgászok nagy többsége titokban abban reménykedik, hogy előbb-utóbb összefut a nagybajszúval!

A főzsinórok közt mára szinte teljesen átvették az uralmat a fonottak, nagy szakítószilárdságuk, lágyságuk, alacsony memóriájuk és az akasztás erejének hatékonyabb átvitele egyaránt mellettük szól, azonban ezek a zsinórok a végszerelék végén már kevésbé állnák meg a helyüket, szükség van előkezsinórokra is. Az előkezsinórok feladata többek közt a gubancolódás elkerülése és a harcsafogak koptató hatásának való ellenállás. A MADCAT fonott és monofil harcsázó előkezsinórokat is forgalmaz, amelyekkel minden horgászati helyzet megoldható!

A MadCat 8Braid harcsázó zsinórja 8-as fonású, sima felületű, a márkára oly jellemző, élénk fűzöld színben kapható, 270 méteres tekercsben, 35-ös, 40-es, 50-es és 60-as méretben.

2020-tól már nagy kiszerelésű tekercsben is kapható a MADCAT 8Braid zsinór! Méretek: 40, 45, 50 és 60.

A MADCAT többféle előkezsinórt kínál a harcsázóknak: a MADCAT Varrható előkezsinór 16 szálas szövéssel készült, üreges belsővel. Tökéletes a Bungee rigek elkészítéséhez. 110 kg-os szakítószilárdsággal rendelkezik. Szintén 16 szálas szövésű a Cat Cable, amely fekete bevonattal is rendelkezik és egészen brutális, 160 kilogrammos a szakítószilárdsága! Ezek az üreges előkezsinórok tökéletesen alkalmasak a kötés nélkül, varrással, hurkolással való végszerelék-készítésre.

A MADCAT Power Leader sűrűn, feszesen szövött, süllyedő, nagy kopásállóságú előkezsinór, Densitex szálakból. 80, 100 és 110 kilogrammos szakítószilárdságban készül, tökéletesen ellenáll a harcsafogaknak!

A monofil előkezsinórok kikerülhetetlenek a harcsahorgászatban, folyóvízen kevésbé zizegnek, kopásállóbbak, mint a fonottak, kevésbé gubancolódnak csalihal használata esetén, kevésbé láthatók és a rugalmasságuk is sokszor jól jön. A MADCAT Ultra Soft Mono előkezsinór nagyon jól köthető, 1,00 és 1,30 mm-es méretben kapható!